Nem csak kirándulás kisgyerekkel

Kirándulás Kisgyerekkel

Kirándulás Kisgyerekkel

Fonyód, Panoráma strand

8640 Fonyód, Fürdő u. 3.

2020. július 06. - KirándulásKisgyerekkel

 

 fonyod_panorama_strand_30_2.jpg

 A strand közvetlenül a fonyódi vasútállomás mellett fekszik, szóval még tömegközlekedéssel is ideálisan megközelíthető. A belépőjegy ára baráti, felnőtteknek 800Ft, diákoknak 600 Ft. 6 éves kor alatt ingyenes.  Karszalaggal bármikor ki lehet menni és visszatérni a strand területére.

panorama_strand_fonyod_11.jpg

A parton van több játéklehetőség is: hagyományos játszótér, méretei alapján kisebb és nagyobb gyerekeknek való játékokkal. Van hagyományos fa játszótér, mellette vizezős játszótér. Ez olyan, aminek az elemeibe vizet lehet tölteni, és a vizet kis kapukkal, zsilipekkel terelgetni (a vizet a Balatonból hordjuk oda vödörben, szóval homokozós vödrökkel készüljetek fel ti is.

107636227_371029723876446_2646406470505573229_n.jpg

Aztán van még  „a” vizes játszótér, ennek a központi eleme egy nagy kalózhajó. Ebből, és a többi játékelemből kis lyukakon keresztül - pl az ágyúnak a csövéből- víz tör elő, és a vékony vízsugarakat a gyerekek kezükkel vagy egyéb módon irányíthatják. Nézni is nagyon szórakoztató.

Emellett van egy homokos focipálya is, valamint vízibicikli is.

fonyod_panorama_strand_11_2.jpg

Ahogy a déli fekvésű strandok többségénél, a partszakasz lassan, igen lassan mélyül. Több helyen homokos gyereköblöket alakítottak ki, a vízbe az apróságok egyszerűen belesétálhatnak. Éppen ezért a legkisebbek általában a víz szélén ülnek, dagonyáznak J , várat építenek. A mi gyerekeink beljebb,  úszógumi nélkül pancsolnak. (Persze ez azt is jelenti, hogy nekünk felnőtteknek is csak térdig ér ott a víz.) A homokos part, a sekély, gyorsan felmelegedő víz miatt nagyon népszerű strand a nyaralók körében.

fonyod_panorama_strand_25_2.jpg

A gyerekek nagyon szeretik még a vízi élményparkot vagy más néven vízi kalandparkot is. Erről nincs fényképem, úgyhogy most körülírom. Olyan, mintha légvár világos felfújt elemek lennének a vízre fektetve, és azokon lehet mászkálni. A „Lehetetlen küldetés” résztvevőinek érezhetik magukat a gyerekek. Ez külön fizetős szolgáltatás, 1800 Ft egy órára. 110 cm magasság fölött lehet rá vállalkozni, a gyerekek kapnak mentőmellényt.

Amiből kevés van: az árnyék. A területnek 20-40 %-a, ami állítólag nem sok egy strand esetében. Szóval érdemes árnyékoló sátrat vinnetek. Valamint büfé is kevés van, viszont végre lehet ennivalót is kapni bent a strandon. (Az előző években még ki kellett sétálnunk a strandon kívülre, ha megéheztünk.) A mosdókat is „teszteltük” folyamatosan takarították őket, ügyeltek a tisztaságra.

Mi visszatérünk még ide.

riaskerek-e1564032096950.jpg

Nem a strand része, de muszáj megemlítenem: a strand közvetlen közelében felállították a Fonyód Eye óriáskereket is, 21 méter magasból lehet csodálni, az egyébként is lenyűgöző balatoni panorámát.

#hungary #balaton #fonyód #panorámastrand #kirandulacsalad #kiránduláskisgyerekkel #familytrip #with2kids #homokospart #fonyódeye

A bejegyzés trackback címe:

https://kirandulaskisgyerekkel.blog.hu/api/trackback/id/tr8915984284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása